2009. december 17., csütörtök

Midas király Bettája, Betta midas

Újabb Betta fajt azonosítottak be 2009-ben. Korábban Betta anabatoidesnek hitték a nagyfokú hasonlóság miatt, de alaposabb elemzést követően kiderült, hogy egy új faj. Karcsúbb és testét rengeteg arany színben irizáló pikkely díszíti. Ez az aranyos megjelenése adta az ötletet a nevéhez is. Midasz király a Frígiai birodalom (főként a mai Törökország) egyik híres királya volt és a legenda szerint, amit ujjaival megérintett az arannyá vált. Később ez okozta a halálát is. Úgy látszik, hogy Midasz király szelleme jó messzire elért, egészen Borneó szigetén, Nyugat-Kalimantánig. Biotópja tipikus feketevizes, mocsaras területen fekszik a Kapuas medencében.

2009. december 16., szerda

Lessünk be a Nemzetközi Labirinthalak Egyesülete (IGL) által rendezett börzére

Az IGL (www.igl-home.de) főként német tagokat számláló, de Európa szerte is sok országban jelenlévő egyesület, ami színes szakmai programokkal népszerűsíti a labirintkopoltyús halakat. Az általuk behozott fajokra rendkívül figyelnek a tagok és próbálják egymás között szétosztani őket, hogy aztán minél több, különböző tapasztalatot gyűjthessenek be. Rendszeresen megrendezik évente kétszer az általában 3 napos programsorozatukat, aminek zárultával a mindenki által leginkább várt börze következik. A legutóbbi találkozásuk Weinheimben volt és a fő témát a Parosphromenus nemzetség szolgáltatta. Sajnos nem tudtam résztvenni még ilyen találkozókon, de a jövőben elsődleges céljaim között szerepel, főként a börze része, ahol tényleg a legnagyobb labririnthal kuriózumokat lehet beszerezni ;-).

Egy képes beszámolóval képzeletben mi is résztvehetünk Európa krémjének találkozóján és válogathatunk a szebbnél szebb harcos halak, gurámik, kígyófejűek, stb. között.

http://www.aqua-berlin.de/IGL-Weinheim/thumb.html

Lothar Hermann barátunk nem maradhat ki egy ilyen börzéből :-)

2009. december 15., kedd

Harcművészet mesterfokon!

A szorítóban két igazán nemes harcost láthatunk.

Bal sarokban a Betta "brunei-i Szépség" macrostoma 12 cm-es testhosszal és hatalmas arccal. Ellenfeleit többnyire elnyeli magába, mint egy amőba.
Eredményei:
Összesen 20 küzedelem
16 KO keresztbeharapással
2 döntetlen
2 vereség
Életkor: 1 év
Súlya: 30 gramm

Jobb sarokban a Betta "Vörös harcos" rubra 6 cm-es méretével és határtalan önbizalommal. Győzelmei többségét nagyfokú agresszivitásával és gyorsaságával éri el.
Eredményei:
Összesen 32 küzedelem
20 KO úszóharapással
4 döntetlen
8 vereség
Életkor: 1,5 év
Súlya 13,3 gramm

Fight!



Általánosságban kijelenthetjük, hogy a legtöbb vad Betta faj nem okoz egymásnak halálos sérüléseket. A videón is jól látszik, hogy inkább a dominancia eldöntéséért megy a küzdelem és főleg csak lökdösik egymást. Ettől függetlenül óvatosan társítsuk a nagyobb méretű Harcoshalakat! A legagresszívabb Bettákat az unimaculata formacsoportban találjuk, de ők is inkább fajtársaikkal rivalizálnak.

2009. december 13., vasárnap

Betta foerschi Formacsoport 2. rész

Hol volt, hol nem volt, avagy Betta rubra (Perugia, 1893)!


Egy gyönyörű domináns hím!

A címben az utalás szándékos. Ezt a Bettát csak az elmúlt években sikerült újra visszahozni a hobbiba, habár már majdnem 120 éve felfedezték. Egy lelőhelye volt ismeretes 2007-ig, a szumátrai Tobo tó (Lake Tobo), ahonnan több kutató expedició is sikertelenül tért vissza és kijelentették, hogy ott vagy egyáltalán nem élt rubra vagy kihalt. Több száz km-el északabbra, Aceh környékén fedeztek fel néhány példányt mindenki nagy örömére, hogy mégsem pusztult ki a faj.


Egyik acehi lelőhelye a rubrának
Fotó: Daniel Lumbantoning

Ez a régió volt a gócpontja egy súlyos polgárháborúnak, amit a Szabad Aceh szeparatista Mozgalom ( Gerakan Aceh Merdeka ) vezetett. A problémák a holland gyarmatosítókig nyúlnak vissza, de mélyebben nem szeretnék belemenni ebbe a politikai probléma körbe. A lényeg, hogy a harcok megnehezítették a kutatást. Jelenleg jobb körülmények között dolgozhatnak az expediciók és mára több ekülönült populációt is felfedeztek. A rubrák dús vegetációjú esőerdők árnyékos, lassú folyású, vagy éppen pangóvizes, mocsaras részein élnek, ahol a csak minimális a vízbe hatoló napsugarak mennyisége és a bomló, rothadó szerves anyagoktól a pH érték igen alacsony (5-5,5).

Egy rubra nőstény

Első próbálkozásom a fajjal nem jól kezdődött, beteg Oodiniummal fertőzött kicsiket kaptam, amiket sajnos már nem tudtam megmenteni, pedig sokszor legyőztem ezt a rajzóspórás darakórra hasonlító betegéset. Másodszorra már teljes volt a siker. Fiatal párokat kaptam, amiket jól tápláltak és megfelelő fizikai állapotban helyeztem be őket a számukra kialakított 40 literes akváriumba, ahol tiszta Revers Ozmo vizet, sok kocsánytalan tölgylevelet és tőzeget használtam, ami szépen levitte a víz pH értékét 5,6 körüli értékre. Egy 25-30 literes akvárium bőven megfelel egy párnak, mivel nem nő 5-5,5 cm-nél nagyobbra. A hőmérsékletre nem különösebben kényesek, de a 27 fok feletti vízhőmérsékletet már nem jól tolerálják. Felgyorsul az anyagcseréjük és lerövidül az élettartalmuk.


Virágos harcos :-)

A 3 pár megérkezése után a domináns hím szépen átvette az uralmat az akváriumba és a legvitálisabb, legerőteljesebb nősténnyel szaporodott. Az első szájköltése a hímnek sikeres volt, ami viszonylag ritka. A későbbiekben a többi hím is sikeresen szaporodott és jelenleg kb. 23 fiatal állatot nevelgetek egy kb. 100 literes akváriumban. A szájköltés időtartalma kb. 15-20 nap és közel 20-30 db apróságot engednek ki a szájukból. Nagyon fontos, hogy jól fedjük le akváriumunkat, ha emellett a faj mellett döntünk. A legkisebb résen is képes kiugrani!
A Betta rubra önmagában nem nehéz faj, nála sokkal kényesebb vad Betták is léteznek. Tarthatjuk keményebb csapvízben is, de ekkor is tegyünk a vízbe kis tőzeget pl. harisnyába kötözve, vagy lombleveleket (bükk, tölgy, tebang), égertobozt. A pH nem fog változni, viszont halaink kényelmesebben érezhetik magukat ebben a teaszerű, zavarosabb vízben. Társítani tudjuk pl. kisebb Pontylazacokkal, más vad Bettákkal, de igazából neki is a fajspecifikus medence az ideális.
Táplálásuk sem nehéz, elfogadják a száraz eleséget is, de előnyben részesítik az élőt, pl. Daphnia, Cyclops, Tubifex, Drosophila, ugróvillások, garnélák.
A nemek meghatározás problémás, többnyire csak kifejlett állatokon láthatóak. Az egyik legbiztosabb határozási bélyeg az operculum (kopoltyúfedő) színe. A hímeknek 2 piros függőleges lefutású csík dísziti ellentétben a nőstényeknek arany színű. A másik kulcs a hímek lenyűgöző függőleges piros csíkos testszíne.

A fotókat Czéher György készítette.

2009. december 10., csütörtök

Egy "varázslatos", új gurámi faj!

Ez a faj a természetben biztosan remekül beolvadna a környezetébe, pláne,ha találna egy vízbe lógó rózsabimbót. Elképzelem, ahogy a rózsabimbó szirmai közé építi a habfészkét, hmm...


Najó, ez amúgy nem vicces, inkább szomorú. Ez az "új" faj (Osphromenus graffitti) egy sima étkezési gurámi (Osphronemus gorami), amit előszeretettel fogyasztanak Délkelet-Ázsiában. Ez még rendben is lenne. Vannak étkezési, takarmányozási céllal tenyésztett halfajok, de kérdem én, muszáj "kitetoválni" vagy ennek az állatnak már mindegy amúgy is?


Az ára egy szép virágos példánynak kb. 100 000 Dong, átszámítva kb. 1000 huf volt. Egy Dél-Vietnámban, Saigonban lévő Pet-Shopban árulták. A természet iránti alázat és tisztelet teljes hiánya mutatkozik meg az ilyen eseteknél is, de persze a XXI. században már mindez szokványos és normális, pláne az ottani kultúrában, ahol amúgy is megesznek simán egy élő halat nyersen.


Egészen megéheztem volna ettől a látványtól, de valahogy elment az étvágyam a szájából kilógó férgekre emléketető dekorációtól

Csíííz!


Egy gyönyörű csoki gurámikhoz tartozó faj, kell ennél szebb?

Forrás: www.aquanet.de

Hermann Művek

Idén decemberben sikerült újra eljutnom a német tenyésztőhöz, Lothar Hermannhoz. Egyáltalán nincs közel a kis település Sopronhoz (kb. 700 km), de minden megtett km megérte. Herr Lothar németországi viszonylatban is nagy tenyésztő (nem nagyker!). Tenyészetét két családi házban alakította ki és az egyikben egy komplett boltot is berendezett. Kedvencei a labirintkopoltyús fajok, köztük leginkább a Betták. Horst Linke rendszeresen meglátogatja begyűjtő útjai után és odaadja neki a fogás egy részét tenyésztésre, de gyakran megfordul nála "Attison Betta" és Mark Evans is. Most két új fajt láthatunk nála. Az egyik egy még be nem azonosított habfészekes Betta faj a másik pedig egy Sulawesiről származó Nomorhamphus faj. Fő bevételi forrását a garnéla és rák tenyészet adja, de pl. láthattuk most nála kb 2-3000 Electric Blue Ramirezit vagy Blue Dempsey sügeret is. Beszéljenek helyettem a képek a továbbiakban.


Belépve a boltba ez tárul elénk


Az egyik Bettáknak berendezett polc sor


Egy másik állvány sor


A Horst Linkétől kapott új Betta faj


Vadonfogott Betta dimidiata (csúcsok csúcsa)


Fényképezés van srácok, figyelem!
(Lothar már beidomította őket :-) )


Betta patoti csapat (köztük lapul egy másik faj is)


B. patoti 2.0


Szép kis falat építettek a Betta tussyaek, persze könnyű, hogy ha ennyi a dolgos kéz :-)


A nagybetűs Betta macrostoma. Engem egy bulldogra emlékeztet


Egy másik nagyon érdekes macrostoma, ugyanis nincsen a hím (jobb) hátúszóján szemfolt


Újra a Ő Nagysága


macrostoma ketrec. Na nem akkor használja ezt Lothar, ha bevadulna valamelyik hím és bünteti, hanem, hogy ha a már több napja forgató hím kicsinyeit szeretné maximális számban megtartani.

Parophromenus nagyi, avagy egy csodás Csoda Gurámi (Prach Gurami)

A labirintok után szabadon:


Hatalmas (kb. 30-40 cm), több éves altumok


Blue Dempsey


CPO tenyésztrükk! A kifejlett nőstények a kifejlődött kicsiket elengedve a medence aljára potyognak, így kizárva a kannibalizmust (ami egyébként nem jellemző rájuk)


Crystal red Grade S- SSS- ig

Egy szép fekete tigris nőstény


Caridina dennerli, Kardinális garnéla tenyészet


Ez volt az a Nomorhamphus faj (towoetii?), amit szintén nemrég kapott. Nálam 5/5


Nomorhamphus sp.


Xiphophorus helleri Koi Kohaku

Hypancistrus zebra, L46


Sajnos csak ennyi képet sikerült csinálnom, mert Lotharral is beszélgettem sokat, de az Akvárium Magazin legfrissebb számában is található egy leírás részletesebben, több képpel, akinek nem lenne elég.

2009. december 8., kedd

A Harcos is megenyhül néha

A minap Betta channoides-eim újra összefonódtak egy rövid nász idejére. Gondoltam csinálok egy "Home videót" együttlétükről. Jól látszik, hogy a hímek is becsíkozódnak ilyenkor és hogyan várja a hím, hogy a "babája" átadja neki a megtermékenyített ikrákat. Ez az ikra átadás nem törvényszerű, de általában a nőstények gyorsabban összeszedik az ikrákat, mint a lusta hím. Persze ne gondoljuk, hogy a hímeknek könnyű dolguk van. Az ikrákat kb. 18-24 napig őrzik a szájukban, amíg a kikelt kis Betták fel nem élik a szikzacskójuk tápanyagát és felkészülnek a világrajövetelre. A szájköltés végső szakaszában a hím nyugtalan (fickándóznak a kicsik), folyton keresi a helyét az akváriumban és elhúzódik egy nyugodt békés sarokba.




Siamensis Team

Szeretnék bemutatni egy nagyon hasznos és kiváló német weboldalt, ahol gyakorlatilag olyan információkat találhatnak az akvaristák, amik csak elvétve fordulnak elő az internet világában. Friss, üde és szakmai oldal. http://www.siamensis.de/


Ko Samui vízesés

Sacha Baulan és Frederik Pipkorn fő célja, hogy főként Délkelet-Ázsia vizes biotópjainak ökoszisztémáit bemutassa, kihegyezve az ott élő halfajokra. Klímadiagramokkal, aktuális időjárás jelentéssel egészítik ki a lelőhelyek bemutatását.

Badis khwae "Kanchanaburi"

Kemény meló a halfogás! :)

2009. december 7., hétfő

Szabadság!

Egy szingapúri vad Betta specialista a 2005-ben fogott Betta pugnax állományát szabadon engedi. Ahogy írta a tenyésztése nem volt sikeres, így 2008-ban úgy döntött, hogy vissza engedi a természetbe Bettáit. Kedves dolgonak tartom, habár ez a 7 db pugnax igen nehezen fog egy erőteljes populációt alkotni a későbbiekben. Mindenesetre érdekes kis videó.





Betta pugnax

Forrás: http://wildbetta.blogspot.com/2008_03_01_archive.html

2009. november 17., kedd

Betta foerschi Formacsoport 1. rész


Betta foerschi Formacsoport


Ebbe a csoportba 4 faj tartozik, melynek három képviselője nagyon hasonlít egymásra.

A formacsoportba sorolható fajok:

Betta foerschi

Betta mandor

Betta strohi

Betta rubra


Közülük 2 fajt gondozok, így többnyire róluk lesz szó, de említés szinten megemlítem a többi fajt is, hogy teljesebb képet kapjunk.


Betta foerschi vagy Foersch Bettája (Vierke, 1979)


Nászruhában: a hím kopoltyúfedője piros, a nőstényé aranysárga színben csalogat


Ez a faj már nagyon régóta szálka volt a szememben, mert egyszerűen annyi gyönyörű képet lehetett találni róla az interneten és beszerzése olyan körülményes volt, hogy teljesen lázba hozott. Első ránézésre egy „sima” vad Bettának tűnik, de amikor az ember fia elkezdi részletesebben analizálni, rájön, hogy egy igazi Betta unikum. Több különböző képen más-más színekben tündököl. Fellelhető róla kép, amelyen teste zöld, máshol kék, acélos, enyhén ezüstös; korona ékszere az Operculum, vagyis a kopoltyúfedőjét ékesítő 2 függőleges lefutású kb. 2 mm széles csík pedig karmazsin piros. Itt kezdődtek a gondok.: Webes oldalakon megfigyelhető, hogy a kopoltyúfedőn található csíknak nem csak piros, hanem sárgás-aranyos színe is lehet. Először arra gondoltam, hogy egy másik még új foerschi csoportba tartozó fajról készülhettek a képek, de aztán alaposabb utána olvasás után már világossá vált, hogy a nemi dimorfizmus egyik alapvető jegye az Operculum színe.


A férfi! :)


A hímeknek piros, a nőstényeké pedig sárga. 6 hónapja már, hogy hozzájutottam első foerschi triómhoz egy német tenyésztőtől. Amikor megláttam nála a mélykék foerschikat (amik amúgy nekem sokkal jobban tetszenek, mint a zöldes színű populációk) egyből tudtam, hogy ezt megveszem. Méretük kifejlett korukban sem lesz több 7 cm-nél, ebből adódóan az ajánlott akvárium mérete egy kifejlett pár részére kb. 25-30 liter, amit tiszta RO vízzel töltöttem fel. Ezt előzőleg tőzegen átszűrtem. Ez már csak azért is fontos, mert ez a faj Borneó szigetén főleg mocsaras, lassú sodrású patakokban található meg. A rengeteg lebomló szerves anyagtól (levelek, ágak, stb.) a víz Hidrogénion koncentrációja 4-5 (pH), amit akváriumainkban is utánozni kell, ha szeretnénk hogy Bettáink szaporodjanak. Az ásványi anyag koncentráció is elhanyagolhatóan kevés (~75 mS) és az esőerdő növénytakarója szinte teljesen felfogja a fényt.


Társra lelve


A korábban már említett színbeli eltérések oka a különböző, olykor zárt populációk miatti származás. Érdekesség pl., hogy egy Mandorban talált, korábban foerschinak hitt fajról mára már bebizonyosodott, hogy különálló faj. Persze tudjuk, hogy a faj fogalma is egy az ember által kreált, rugalmas kategória. Iránymutató inkább. Még a hozzáértők sem tudják sokszor első ránézésre megkülönböztetni a B. foerschi-t a B. mandortól. Az egyik ilyen bélyeg, hogy a foerschinál a farok úszó lekerekített, míg a mandornál középen kicsúcsosodó. Több foerschi populációról beszélhetünk tehát. Pár éve a nagyker listákon is megtalálható volt ezek közül pár új foerschi populáció.


Jelenleg ismert lelőhelyek:

Kubu (az én foershim innen származik)

Pangkalanbun

Tangkiling

Tarantang

Pudukuali


Az amerikai aukciós oldalon (aquabid) sorra feltűnnek új lelőhelyek, aminek egyedeit a helyiek kifogják és tovább adják borneói halfarmokra. Ott hozzávetőlegesen beazonosítják őket és felteszik ezekre az aukciós oldalakra, mint újdonság, csemege. Győzze követni a Betta gyűjtő az újabbnál újabb populációkat... Persze nem panaszkodhatunk, mert ez mégiscsak jobb annál, mintha arról kapnánk hírt, hogy kipusztult egy populáció.

Figyelembe véve, hogy relative sok populációt találtak, fontos, hogy ha egy foerschihoz jutunk, kérdezzünk rá a származására és csak azonos populációból származó egyedekkel frissítsünk!


Keringő


Hőmérsékletre különösebben nem igényes, tarthatjuk 22-26 fokon is. Az én trióm kiválóan érzi magát a számukra berendezett akváriumban, de sikeres szaporodás még nem volt. A képeken látszik viszont, hogy a hímek aktívan udvarolnak a nősténynek és ilyenkor nászruhájuk az amúgy kékes alapszínből feketébe csap át. Ezen a fekete alapon virítanak a mesés vörös csíkok. A képek nem is tudják mindenestől visszaadni ezt a látványt.


Horváth Balázs Gergő


2009. november 5., csütörtök

macrostoma, macrostoma és még mindig macrostoma

A macrostoma papa és mama szexualitás terén ezidáig csak lámpaoltás után volt kíváncsi egymásra. Most végre nappal, jó látási viszonyok között is tanúja lehettem párzási ceremóniájuknak. Elég gyors volt, nem tartott tovább a násztánccal együtt 2 óránál. Gyorsan le is fényképeztem, amint a nőstény ikrái a hím szájába kerülnek át.

Íme:






Horváth Balázs Gergő

2009. november 4., szerda

Ilyen is van Magyarországon, hihetetlen.

Különböző elbeszélések jártak szájról szájra egy akvarisztikai üzletről, ahol van egy őrült, aki mindenféle ritkaságot szerez be, szimplán csak saját maga szórakoztatására. Vad Labirintkomoltyús fajokat.
Gondoltam magamban, hogy ilyen biztos nem Magyarországon történik, hisz nálunk ilyen fajokat "nem lehet eladni". Utána jártam!


A bolt neve Vadon díszállatkereskedés és tényleg megszállottak gyülekezete, de ez viszi előrébb itthon a hobbit!

Lássuk mi is van itt:

Kezdésnek a boltba belépve még egy árva akváriumot sem láttam, de beljebb már akadt pár. Elsőként 4 db akváriumban Betta macrostoma. Igen, nem csalás nem ámítás, Brunei-i Szépség.
Még nem teljesen kifejlettek, de a nemek már szépen láthatóak, 2 pár biztosan van nála!
Az egyik csapat csapvízben úszkál hibátlanul, a többi pedig lágyvízben. Érdekes, hogy a csapvizes macrostoma brigád nagyon jól tolerálja ezeket a körülményeket, jól néznek ki.




A másik különlegesség, ami szintén az egyik legnehezebb labirint faj, a csoki gurámi, avagy, Sphaerichthys osphromenoides. Ők is nagyon jól néznek ki, pedig már régebb óta itt vannak, szintúgy, mint a macrostomák.

Az eladó többször eteti a halait, mint én, szóval tényleg el vannak kényeztetve és a többi állat is egészséges volt, sok gyönyörű növény, vértes harcsák, Arowana!, és még sorolhatnám.

A főnök Csordás Miki, aki nagyon korrekt, tényleg szívén viseli halai, állatai sorsát. A bolt címe Bp. VI. ker. Podmaniczky u. 27

Horváth Balázs Gergő